Hírek
2019. Január 24. 17:30, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - fotó: pixabay
Több mint hétszázezren látogattak tavaly az Országházba
Több mint 700 ezren látogattak tavaly az Országházba, a látogatók húsz százaléka magyar volt, 23 százaléka pedig az Európai Unión kívüli országokból érkezett - közölte az Országgyűlés sajtóirodája csütörtökön az MTI-vel.
A közleményben azt írták, 2014 óta folyamatosan növekszik a látogatók száma, akkor 477 078-an, 2015-ben 524 629-en, 2016-ban 582 930-an, 2017-ben pedig 647 255-en látogatták meg a Parlament épületét.
Az intézmény 2018-ban a csoportos látogatások alkalmával több mint 46 ezer magyar iskolást fogadott. A spanyol, olasz és orosz nyelvű idegenvezetésre jelentkezők száma az átlagnál jobban emelkedett az előző évben - fűzték hozzá.
Kitértek arra is, hogy az Országház a TripAdvisor turisztikai weboldal 2018-as listáján Európa ötödik, a világ tizedik legnépszerűbb nevezetességeként szerepelt.
A Steindl Imre-program keretében 2014-ben készült el az Országház idegenforgalmi központja, amely az alapvető szolgáltatások - fogadótér, jegypénztár, ajándékbolt, kávézó - mellett magában foglalja a magyar parlamentarizmus kialakulásának és fejlődésének emlékeit bemutató Országgyűlési Múzeumot is - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 14:00, vasárnap | Belföld
Hegedűs Zsolt: szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai
Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. Július 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció - jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton.
2026. Július 26. 09:34, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: a Fidesz ellenállási politikát hirdet a Tisza által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.