Hírek
2012. Február 21. 14:03, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress
Szűkös évre kell felkészülniük a Volánoknak
A bevételekkel nem fedezett indokolt kiadásokat az állammal és az önkormányzatokkal kötött közszolgáltatói szerződések szerint mind a helyközi, mind pedig a helyi forgalomban megkapják a Volánok
De az állam esetében ennek pénzügyi elszámolása csak 2013-ban történik meg – írja a Magyar Hírlap.
A Volánoknak leginkább két költségtényezővel kell számolniuk az idén. Egyrészt a helyközi menetrend szerinti közlekedésben csökken az állami fogyasztóiár-kiegészítés mértéke, amihez az autóbusz-vállalatok a szociális alapon értékesített menetjegyek után jutnak hozzá. A helyközi közlekedési közszolgáltatást ellátó vállalatok idén 93 milliárd forint állami fogyasztóiár-kiegészítésben részesülnek, ami 16 milliárd forinttal kevesebb, mint 2011-ben. Ebből a csökkenésből a Volánokra mintegy tízmilliárd forint jut. Figyelembe kell ugyanakkor azt is venni, hogy az árkiegészítésekben lévő áfatartalom 25-ről 27 százalékra nőtt.
Tekintettel arra, hogy az árkiegészítési tételeket bruttó módon határozza meg az állam, a társaságoknál maradó nettó összeg az áfakulcs emelése miatt csökken. Másrészről a Volánok gazdálkodását a mindenkori üzemanyag-átlagár befolyásolja leginkább. Ez a tétel a költségek mintegy harminc százalékát teszi ki. A társaságok viszont az idén a gázolaj éves átlagárának mintegy húszszázalékos emelkedésével számolnak. Ezt némiképpen ellentételezi, hogy a közúti közlekedést végző társaságok, így a Volánok az általuk felhasznált gázolajból literenként 17 forintot igényelhetnek vissza.
A társaságok ellenben a visszajáró összeget csak utólag, a negyedévet követő hónap 20-án igényelhetik vissza, a kiutalásokat csak a felhasználástól számítva átlagosan kettő-öt hónap után indítják.A helyközi menetrend szerinti közlekedést az állam, a helyit pedig az önkormányzatok rendelik meg a Volánoktól. Az MNV közölte, a társaságokat az önkormányzatokkal kötött közszolgáltatási szerződések szerint az idén is megilleti a többletráfordítások ellentételezése.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció - jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton.
2026. Július 26. 09:34, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: a Fidesz ellenállási politikát hirdet a Tisza által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.