Hírek
2019. Július 30. 10:21, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Márciusra halasztotta az azonnali fizetési rendszer bevezetését az MNB
Jövő év márciusára halasztotta a jegybank az azonnali fizetési rendszer bevezetését annak érdekében, hogy minden bank megfelelően fel tudjon készülni
- közölte Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója kedden az M1-en.
Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a szolgáltatás bevezetéséhez ki kellett építeni egy központi rendszert, a bankoknak pedig fel kellett készülniük, hogy ehhez csatlakozni tudjanak. A központi rendszert a Giro Zrt. és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határidőre közösen elkészítette, az üzembe is állt július 1-jével.
A bankok többsége is felkészült a csatlakozásra a központi rendszerhez, ugyanakkor 25-30 százaléknyi piaci részesedést lefedő bankcsoportnál ez a munka még nem fejeződött be - tette hozzá.
A jegybank korábbi közlése szerint a szolgáltatással az év minden napján, 24 órában, legfeljebb 5 másodperc alatt lehet majd átutalásokat teljesíteni úgy, hogy az átutalás kezdeményezése során lehetőség lesz a jelenlegi hosszú számlaszámok helyett a kedvezményezett más azonosítóját (például mobiltelefonszám, e-mail cím) megadni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció - jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton.
2026. Július 26. 09:34, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: a Fidesz ellenállási politikát hirdet a Tisza által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.