Hírek
2017. Január 09. 08:00, hétfő |
Sport
Forrás: mti - fotó: dakar.hu
Africa Race - Szalayék egy helyet javítottak
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 10. lett a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi terepraliverseny vasárnapi szakaszán, az összetettben pedig a 11. helyre lépett előre.
Az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint a verseny mezőnye vasárnap már Mauritániában haladt, ahol a 172,5 kilométeres gyorsasági részen a magyar kettős remek tempóban hajtott, s a győztes Matthieu Serradori, Fabian Lurquin francia kettőstől csupán kevesebb mint hét perccel volt lassabb.
"A határátkelés flottul zajlott, utána viszont majdnem négy órát kellett várnunk a rajtban, ami miatt teljesen kiestünk a ritmusból. Ez csak azért volt zavaró, mert utána viszont egy rettenetesen gyors szelektív szakasz következett, amelyen gyakran közlekedtünk 180-190 kilométer per órás tempóval" - nyilatkozta Szalay Balázs.
A kamionosok mezőnyében a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert kettős a hatodik eredményt érte el, míg a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László egység technikai gondok miatt nem tudott végigmenni a szelektív szakaszon.
Eredmények, 6. szakasz:
Dahla-Tiulit (össztáv: 744,42 km, szelektív szakasz: 172,54 km):
-----------------------------------------------------
autósok:
1. Matthieu Serradori, Fabian Lurquin (francia, belga, LCR30 Buggy) 1:13:52
...10. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 6:46 perc hátrány
összetettben:
1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 16:23:13 óra
...11. Szalay 2:41:35 óra hátrány
kamionosok:
-----------
1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Dmitrij Nyikitin (orosz, Kamaz) 1:18:37 óra
...6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (MAN) 31:37 perc hátrány
az összetettben:
1. Karginov, Mokejev, Nyikitin 17:41:03 ó
...6. Darázsi, Szalai 16:54:23 ó h.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 07:00, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Norrisé a pole pozíció a Hungaroringen
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről Mogyoródon.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Hamilton zárt az élen a második szabadedzésen
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzésén a mogyoródi Hungaroringen.
2026. Július 24. 07:02, péntek | Sport
El-selejtező - Joseph duplázott, a Ferencváros megint előnnyel várja a hazai visszavágót
A Ferencváros labdarúgócsapata 2-1-re győzött csütörtökön a holland Twente vendégeként az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első felvonásán.
2026. Július 22. 07:16, szerda | Sport
Kl-selejtező - Nagy arányú győzelmet aratott a Győr
A magyar bajnok Győr 6-2-re győzött a luxemburgi Atert Bissen vendégeként kedden a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így már az első felvonás során eldöntötte a továbbjutás kérdését.